Évforduló :)

2009. augusztus 9., vasárnap


Augusztus 7-e kiemelten fontos nap a naptáramban, ugyanis ez az évfordulónk napja Meiyoval! 8 évvel ezelőtt csókoltuk meg egymást először, 8 évvel ezelőtt váltunk egy párrá. :)
Nem szoktunk nagy ajándékozást rendezni, jobban élvezzük mindketten, ha ez A nap a kettőnk napja. Sajnos idén munkanapra esett hetedike, ezért az együtt töltött nap terve kicsit tolódott, de azért készültem egy romantikusabbnak szánt estebéddel a Kedvesem számára, amit életünk első közös lakásában töltöttünk el. :)



A menü Cézár-salátának álcázott Gyros volt á la Nevramiel. :) Meiyo és én is elég válogatósak vagyunk, és bár nem tűnik valami nagy durranásnak a felhozatal, pont a mi szánk íze szerint készült.



Meiyonak kifejezetten ízlett, azt mondta, ez volt az eddigi legjobb. :) Nem csoda, hiszen szívvel-lélekkel készült. :)
Remélem, ha minden jól alakul, tartunk még egy "utóünneplést", hogy a félbeszakított napunk teljesen egésszé váljon.

Cézársaláta á la Nevramiel:
  • 4 db csirkemellfilé
  • gyros vagy szárnyas fűszerkeverék
  • 1 ek. olaj
  • 1 fej saláta
  • 4 db paradicsom
  • 1 uborka
  • 2 db lilahagyma
  • ezersziget öntet
  • pirított kenyérkockák (ha fokhagymás, még finomabb :))
  • sajt
  1. Apró csíkokra vágom a csirkemelleket, majd befűszerezem és állni hagyom, amíg elkészítem a salátát.
  2. A salátát, paradicsomot, uborkát és lilahagymát kockákra vágom, és összekeverem.
  3. A csirkemellcsíkokat egy evőkanál olajon megpirítom, megsütöm.
  4. Tálalásnál a tányérra teszek a salátából, lelocsolom ezersziget öntettel, szórok rá egy marék pirított kenyérkockát, ráhalmozom a kész csirkét még melegen, majd az egész tetejére trapistasajtot reszelek. :)

6 hozzászólás:

Spirit Bliss írta...

Ehh, most vacsiztam, és összefutott a nyál a számban. :D Meg az a jégkockás kóla... Na azt is elfogadnám... Tudom, hogy most nincs túl meleg, de már rég ittam kólát, és jégkockásat meg még régebben, szóval, most megkívántam azt is. :D
Egyébként, örülök, hogy jól telt az estebéd és gratulálok az évfordulóhoz még egyszer. Tényleg nem semmi az a sok-sok év. :)

Nevramiel írta...

Nagyon szépen köszönöm, és köszönjük :)
Jövő héten várlak egy jó kis twilight nézésre, és ha jó leszel, kaphatsz jeges kólát is :D

Mismouth írta...

hm..hm.. megéheztem :D

Ha nem leszel mérges, adnék egy tuti gyros öntet tippet:

natur joghurt
foghagyma
fehérbors

kapor

Foghagymár foghagymanyomóval kinyomni (nem szeletelni). A kapor ha lehet, legyen friss és nyers, ezt apróra összevágni. Ezeket beletenni a natur joghurtba, megborsozni, és sózni.

Igazából érzés, illetve izlés szerint kell adagolni a hozzávalókat, és érdemes előre elkészíteni. Arra figyelj, hogyha állni hagyod, akkor a foghagyma íze jobban kijön.

Ha nincs otthon joghurt, jó helyette a tejföl, fehérbors helyett pedig a sima fekete, de akkor jóval kevesebbet kell bele tenni :)

Nevramiel írta...

Igen, ilyen öntetet szoktam csinálni a sós muffinjaimnak, csak borsot nem tettem bele eddig, meg néha kapor helyett oregánó került bele. Tudod a twilight talin is ez volt a sütik mellé :)
De köszönöm a tippet, husi mellé is kipróbálom, biztosan isteni lesz úgy is :)
És ha van még tipped, nyugodtan írd meg, szeretek kísérletezni!
Puszi

Tamimanó írta...

Mosógép-buli után meghívhatnátok minket Szabimanóval egy gyrososcézársaláta-bulira is :D Egyébként ha már "szóba hoztad", leírhatnád majd a kapros muffinos receptedet is :) pusssz 8)

Nevramiel írta...

Okés, akkor egy gyroscézársalis-buli rendel :P Igen terveztem, hogy leírom a kapros muffint, csak szeretnék hozzá fényképet is mellékelni, szóval előbb újra sütni kell egy nagy adagot. Mondjuk a bulira :) Pussz

 
Nevramiel gyöngyvirága - by Templates para novo blogger